Jessica Chastain

Jessica Michelle Chastain amerikai szinésznő. Első televíziós szerepét a The WB csatorna 2005-ben bemutatott sorozatában, a Dark Shadowsban kapta. Azóta több filmben és tv-sorozatban is láthattuk. 2017-ben a The Zookeper's Wife című Diane Ackerman regény adaptációjában láthatjuk, Niki Caro rendezésében. Valamint még feltünik a Woman Walks Ahead című életrajzi és történelmi drámában. Valamint a Molly's Game című filmben is szerepel Idris Elba és Kevin Costner mellett. 2018-ban pedig a The Death and Life of John F. Donovan cimű életrajzi drámában alakítja Moira McCallister-King-et.

 
Projektek
 
The Zookeeper's Wife
2017
Jessica mint Antonina Zabinska

A varsói állatkert tulajdonosai, Jan és Antonia Zabinski háromszáz zsidó életét mentik meg a Lengyelország 1939-es náci megszállását követően.

 
Molly's Game
2017
Jessica mint Molly Bloom

Egy igaz történet egy olmipiai síelőről, aki a világ legexkluzívabb poker meccsén is indult, majd az FBI célkeresztjébe került. Ez a nem hétköznapi nő, mozicsillagok, biznisz mogulok és az orosz maffia körében mozgott, bár ez utóbbi csak utólag derült ki számára.

 
X-Men: Dark Phoenix
2018
-

Jean Grey képességei egyre sötétebb énjét hozzák elő, így válik belőle Dark Phoenix. Az X-Men csapatának pedig el kell dönteniük, hogy vajon társuk, vagy az egész emberiség életének megmentése a fontosabb.

 
George and Tammy
2018
Jessica mint Tammy Wynette

A film két western legendát mutat be, George Jones-t és Tammy Wynette-et, akik gyors felemelkedésük után hirtelen a mélybe zuhantak.

 
Painkiller Jane
2018
Jessica mint Jane Vasko

A rendőrtiszt természetfeletti erőre tesz szert, miután egy kémiai fegyvert használtak rajta egy titkos művelet során.

 
Seducing Ingrid Bergman
2018
Jessica mint Ingrid Bergman

A filmsztár Ingrid Bergman és Robert Capa háborús fotós viszonya.

 
The Division
2018
-

A NYC béreinek visszaszerzésére irányuló harc.

 
Instagramja
@jessicachastain
 
Chat
 
Partnerek

         

Jelentkezni a chatben lehet!

 
Testvér oldalak

Itt az oldal szerkesztőjének további oldalait találod meg.

 
Információk
Téma Jessica Chastain
Admin Malia
Nyitás 2017.11.27.
Kredit G-Portál & SoSugary
Designalap Brielle
Kódok NikkiiGergőEfruse
 
Főoldal

1 órás kerekasztal beszélgetés

2018.02.09. 12:53, Malia
Címkék: Megjelenés
http://jessicaphotos.sosugary.org/albums/userpics/10001/001_282729~5.jpg

Az Oscar díjátadó már közel van és a díjátadó szezon közepén vagyunk már. A The Hollywood Reporter folytatja a hosszas kerekasztal-beszélgetés sorozatát az év legnagyobb versenyzőivel. (Ezeket az interjúkat hónapokkal korábban forgatták le, így néhányuk nem kaptak végül jelölést, Jessica sem). A legutóbbi 1 órás beszélgetés a női színészekre összpontosít, a THR pedig erős nőket válogatott össze. Ők Jessica Chastain (Molly’s Game), Jennifer Lawrence (mother!), Emma Stone (Battle of the Sexes), Mary J. Blige (Mudbound), Saoirse Ronan (Lady Bird), és Allison Janney (I, Tonya).

A széleskörű beszélgetés fő témálya a  szexuális zaklatás és bántalmazás volt, amely ma már nyilvánvaló a filmiparban és az ország minden területén, legyen az bárhol, valamint, a Me Too / Times Up mozgalmak jelentése volt.

A hölgyek mélyen belevetették magukat a témákba, beszéltek a pillanat fájdalmas katarzisáról, a hollywoodi történelem nemi visszaélés gyökereiről, a változásokról és, hogy ez mit jelent a filmkészítés jövője szempontjából. Ugyancsak beszéltek a fizetés egyenlőtlenségéről és arról, hogy hogyan közelednek fizetésükhöz a Sony e-mailek nyomán, és miért nehéz megtalálni a női alkotók projektjeit. Hosszan beszéltek a szakmáról és híres projektjeikről is.

Allison Janney és Chastain az Aaron Sorkinnal való együttműködésükről nyilatkoztak. Janney kiemelkedő teljesítményéről a West Wing tv-sorozatban, amelynek írója volt Aaron, és arról, hogy miért volt a C.J. nevű karaktere a legjobban befolyásoló karakter. Chastain a tapasztalatait mondta el a rendezővel kapcsolatban, aki a női központú Molly's Game-ben debütált elsőnek rendezőként.

A közel 1 órás beszélgetést a The Hollywood Reporter február 7-én töltötte fel a hivatalos youtube csatornájukra, amelyet ide be is ágyaztam. Alatta pedig elérhetitek a pillanatképeket.

    

Még nincs hozzászólás.
 


Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!    *****    SIMONA | az Isten áldjon, Esperanza! Lolájának fõszereplésével | SIMONA | a jelenleg futó legsikeresebb argentin sorozat    *****    Marculábi cica tíz éves lett! Ünnepeljétek meg a születésnapját a Mesetárban Marculábis ujjbábokkal! Boldog szülinapot!    *****    ***Munkalehetõség! Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból keresünk, MLM vezetõket és tanácsadókat! ***