Jessica Chastain

Jessica Michelle Chastain amerikai szinésznő. Első televíziós szerepét a The WB csatorna 2005-ben bemutatott sorozatában, a Dark Shadowsban kapta. Azóta több filmben és tv-sorozatban is láthattuk. 2017-ben a The Zookeper's Wife című Diane Ackerman regény adaptációjában láthatjuk, Niki Caro rendezésében. Valamint még feltünik a Woman Walks Ahead című életrajzi és történelmi drámában. Valamint a Molly's Game című filmben is szerepel Idris Elba és Kevin Costner mellett. 2018-ban pedig a The Death and Life of John F. Donovan cimű életrajzi drámában alakítja Moira McCallister-King-et.

 
Projektek
 
The Zookeeper's Wife
2017
Jessica mint Antonina Zabinska

A varsói állatkert tulajdonosai, Jan és Antonia Zabinski háromszáz zsidó életét mentik meg a Lengyelország 1939-es náci megszállását követően.

 
Molly's Game
2017
Jessica mint Molly Bloom

Egy igaz történet egy olmipiai síelőről, aki a világ legexkluzívabb poker meccsén is indult, majd az FBI célkeresztjébe került. Ez a nem hétköznapi nő, mozicsillagok, biznisz mogulok és az orosz maffia körében mozgott, bár ez utóbbi csak utólag derült ki számára.

 
X-Men: Dark Phoenix
2018
-

Jean Grey képességei egyre sötétebb énjét hozzák elő, így válik belőle Dark Phoenix. Az X-Men csapatának pedig el kell dönteniük, hogy vajon társuk, vagy az egész emberiség életének megmentése a fontosabb.

 
George and Tammy
2018
Jessica mint Tammy Wynette

A film két western legendát mutat be, George Jones-t és Tammy Wynette-et, akik gyors felemelkedésük után hirtelen a mélybe zuhantak.

 
Painkiller Jane
2018
Jessica mint Jane Vasko

A rendőrtiszt természetfeletti erőre tesz szert, miután egy kémiai fegyvert használtak rajta egy titkos művelet során.

 
Seducing Ingrid Bergman
2018
Jessica mint Ingrid Bergman

A filmsztár Ingrid Bergman és Robert Capa háborús fotós viszonya.

 
The Division
2018
-

A NYC béreinek visszaszerzésére irányuló harc.

 
Instagramja
@jessicachastain
 
Chat
 
Partnerek

         

Jelentkezni a chatben lehet!

 
Testvér oldalak

Itt az oldal szerkesztőjének további oldalait találod meg.

 
Információk
Téma Jessica Chastain
Admin Malia
Nyitás 2017.11.27.
Kredit G-Portál & SoSugary
Designalap Brielle
Kódok NikkiiGergőEfruse
 
Főoldal

Heti instagram képek és videók

2018.02.04. 11:38, Malia
Címkék: Instagram
http://jessicaphotos.sosugary.org/albums/userpics/10001/jessicachastain_4_2_2018_8_4_46_195.jpg

Jessica újabb képeket  és videókat töltött fel insta profiljára. Az első kettő képet amelyet feltöltött még a január 30-án  megtartott 'Molly's Game' ausztrál fan screeningjén készültek. Az elsőn ő maga van, ahol megköszönönte a Molly's Game cimű film összes munkatársának a közredműködést. Itt is az üzenet: 

💙Az ultolsú megálló @mollysgamemovie 💙 A film Ausztrálában holnapi jelenik meg!!! Szerettem minden pillanatát az utazásnak amelyet a film miatt megtettem. Annyira hálás vagyok, hogy lehetőségem volt együttműködni #AaronSorkin @idriselba #KevinCostner #JeremyStrong #BillCamp #BrianDarcyJames @chrisodowd és még sok más emerrel! Köszönöm @immollybloom , hogy megbíztál a történettel. Nagyon inspiráló volt! 💖

Mint emlitettem a 'Molly's Game' ausztrál fan screeningjén ott volt a nagymamája Marylin is. A közös képüket szintém megosztotta az instagrammon. Ez lenne a 2. kép. Valamint egy videót is feltöltött róla, amelyet a bővebbenre kattintva megtekinthetitek, ugyanis széthúzza a bejegyzést!

Ez az én nagymamám @motorcyclegramma Ausztráliában van saját #GirlsTrip-ünk. Fiúként tudna engem az asztal alá inni...

A többi képeket  Jessica pénteken osztotta meg, amelyen a The Zookeper's Wife című Diane Ackerman regény adaptáció film rendezője Niki Caro látható Jessica oldalán. Jessica nagyon jó viszonyt ápol a rendezőnővel és mint tudjuk Jessica nagy feminista is és kampáyol, hogy több női rendezőt ismerjenek el szakmailag. Ezért pénteken a következő üzenettel oszotta meg a képeket a rendezőnőről:

Boldog #femalefilmmakerfriday! Ez egy elismerés @nikicaro 💖 számára Ha nem volt alkalmad megtekinteni a @thezookeeperswife filmet, kérlek tekintsd meg. Úgy gondolom, hogy mostantól online  is elérhető. Ez egy film egy nő háborús élményéről. Niki csodálatos filmkészítő és munkatárs. A film forgatáss egy ajándék volt számomra! Ez egy kegyetlen betekintés volt az emberiség fertőződöttségébe.

    

 

It's such a grand thing to be a mother of a mother #grandma @motorcyclegramma

Jessica Chastain (@jessicachastain) által megosztott bejegyzés,

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 


too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!    *****    Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!